A tanári mesterség IKT-s alapjai , Korszerű tanári mesterség – IKT

E-portfólió

E-portfólió

A tanári mesterség IKT-s alapjai, Korszerű tanári mesterség – IKT

2015. december 05. - Perity Ádám

Talán nem mondok túl nagy butaságot azzal, ha azt mondom, hogy manapság egy olyan felgyorsult világban élünk, ahol minden az informatika körül forog. Gondoljunk csak bele! Az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel, online vásárolunk, netbankot használunk, a 4G-s lefedettségnek köszönhetően pedig folyamatosan naprakészek lehetünk a nagyvilág híreit illetően. Ha az informatika ennyire a mindennapjaink részévé vált, akkor talán érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetnünk rá az oktatásban is, nem igaz? És itt jövünk mi képbe, leendő pedagógusok – ahol a „mi” alatt nem csak az informatika szakos hallgatótársaimra gondolok -, hiszen nekünk kell megtanítanunk a jövő diákjait, a felnövekvő Z generációt arra, hogy helyesen használják mindazt a tudást, amit az informatika száguldó fejlődése, valamint az internet elénk tárt.

Ehhez az első, és legfontosabb lépés az, hogy mi magunk is készségszinten, és szakszerűen használjuk a legújabb készülékeket, valamint a legalapvetőbb programokat. Hányszor találkozunk olyan dokumentummal, melyben egymás után 5-10 entert ütnek le? Talán nem tűnik nagy hibának, pedig az informatika karon egy ilyenért bukás jár. Megjegyzem, teljesen egyetértek ezzel. Ha egy programban egyes dolgokat megoldhatunk szakszerűen (tér- és sorköz), akkor miért ne úgy csinálnánk? De nézzünk egy másik példát! Hányszor találkozunk olyan előadással, ahol a kivetített prezentáció egyszerűen olvashatatlan a sok áttűnés és animáció, vagy egy rossz színválasztás miatt?  Ez egy pedagógus esetében azért már sokkal nagyobb probléma. Ez az a pont, ahol a tanárnak döntenie kell, hogy megéri-e az a plusz 1-2 óra befektetett tanulás a profi, és hiteles fellépésért cserébe.

Úgy gondolom, hogy ez a kurzus pont ezen próbált némiképp javítani. Hallgatótársaimmal hétről-hétre IKT-val kapcsolatos feladatokat oldottunk meg, majd mindezeket saját blogos felületünkön publikáltuk. Ezen felül, a félév folyamán, egy adott témakörből önállóan is fel kellett készülnünk, és egy mini tanóra keretei között elő is kellett adnunk. Úgy gondolom, hogy a kapott feladatok mindvégig logikus sorrendben követték egymást, én pedig látni véltem bennük egyfajta egymásra épülést is. A szemináriumon megismerkedhettünk a gondolat és fogalomtérképek használatával, az online időszalagokkal, digitális- tananyagelemekkel és történetmeséléssel, vagy épp a SMART Notebook programmal, mely véleményem szerint a leghasznosabb volt mindközül. Minden órán meghallgattunk egy-egy előadást, így senki számára sem maradt ismeretlen pl. a cyber bullying, vagy a wiki fogalma. Mégis a legjobb az egészben az otthoni munka volt, hiszen rá voltunk kényszerítve, hogy önállóan dolgozzunk, nem könyvekből és előadásokból, hanem saját tapasztalatainkból tanultunk, azáltal, hogy magunk is kipróbálhattuk a programokat.

Összefoglalva a félévet, úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt, és rengeteg új, számomra eddig ismeretlen eszközről tanulhattam (pl. SMART, vagy learningapps). Biztos vagyok benne, hogy az itt elsajátított ismeretek a későbbiekben is hasznomra válnak, és közülük jó párat „élesben” is kipróbálok majd. Csupán remélni tudom, hogy mire eljutok a katedráig, már az iskolák is sokkal felszereltebbek lesznek, és sehol sem jelent majd akadályt egy-egy IKT-s óra megtartása.

Köszönöm az egész féléves figyelmet!

Perity Ádám

IKT alapú óraterv

Az óra címe, témája: Háromszögek (összefoglalás)

Iskolatípus: középiskola

Osztály: 9. osztály

Létszám: 28-32 fő

SNI tanulók száma: 0

HHH tanulók száma: 0

Foglalkozás időtartama: 45 perc

Órajelleg (óratípus): összefoglaló óra

Szükséges taneszközök és informatikai eszközök (hardware, software) (darabszámmal): tanulói laptop (csoportonként egy), tankönyv, gyakorló feladatlap, számítógép, projektor, interaktív tábla

Általános oktatási, képzési, nevelési célok:

Milyen oktatási célok elérésére törekszik majd az órán? Mi a célja a tanórával?

A háromszögekről szerzett, korábbi ismeretek rendszerezése, átismétlése, és elmélyítése, ezen felül az együttműködési és problémamegoldó készség fejlesztése.

Milyen képzési feladatok elérésére törekszik (minimum, optimum) a tanóra végére?

Minimum a háromszögekről tanultak átismétlése. Optimum a tanultak gyakorlati alkalmazása.

Milyen nevelői hatásrendszerek működhetnek a témakör tanítása során?

Közvetett hatásrendszer. A csoport tagjai ösztönzik egymást a munkára a jobb eredmény elérése céljából.

Bemeneti feltételek, ismeretek:

Milyen előzetes ismeretek (pl. fogalmak, ismeretek, készségek, képességek) szükségesek a tanulók részéről a témakör eredményes elsajátításához?

Összefüggés a háromszög oldalai és szögei között; háromszög-egyenlőtlenség; hegyesszögű-, derékszögű, és tompaszögű háromszög, háromszög beírt köre; a háromszög köré írható kör; Thalész-tétel; Pitagorasz-tétel; háromszög kerület- és területképlete

Fejlesztendő kompetenciák:

Milyen kompetenciák fejlesztését célozza meg a foglalkozás?

Együttműködés, problémamegoldás, gondolkodás, rendszerezés.

Motiváció, a figyelemfelkeltés és - fenntartás eszközei:

Milyen lehetőségei vannak a tanulók érdeklődésének felkeltésére, a folyamatos motiváció biztosítására?

IKT eszközök használata, játékos feladatok, csoportok közötti verseny.

Ismeretek alkalmazása:

Milyen feladatokkal biztosítja az ismeretek gyakorlati alkalmazását?

Gondolattérkép készítése, szöveges feladatok megoldása, kerület- és területszámítás, játékos feladatok.


 

IKT integráció:

Milyen módon segíti elő az adott foglalkozás a tanulók IKT műveltségének fejlesztését?

A tanulóknak IKT eszközök segítségével kell rendszerezniük a tudásukat, gondolattérképet, és Google Drive felületet használnak. A gondolattérképet mindnyájan maguknak, valamint csoporttársaiknak készítik, így vélhetően igényességre, és átláthatóságra törekednek. A Google Drive használata az online projektmunkát segíti.

Milyen módon teremt lehetőséget az adott foglalkozás a tanulók IKT-s ismereteinek alkalmazására?

A csoportoknak külön-külön kell gondolattérképeket létrehozniuk, majd meg kell osztaniuk azt társaikkal a Google Drive-on keresztül.

Milyen módon használja ki az IKT eszközök szemléltető erejét?

A csoportkialakítás egy kattintással kész, ráadásul a diákok arcképeivel sokkal látványosabb, akárcsak a tanóra végére tervezett csoportverseny, mely a Socrative Space Race funkciójával valósítható meg. A diákok végig nyomon követhetik a verseny állását.

Milyen módon használja ki az IKT eszközöket a különböző szervezési módok kialakításában?

Csoportok kialakítása IKT eszközzel történik, akárcsak a tanóra végi verseny.

Differenciálás eszközei:

Milyen tanulói sajátosságokat fog figyelembe venni a differenciálásnál?

A csoportok kialakítása ugyan látszólag véletlenszerűen történik, előzetesen még is tudatosan alakíthatjuk. Érdemes gyengébb képességű tanulók mellé erősebb képességű diákokat beosztani. A feladatok között úgy is van könnyebb és nehezebb is, melyet a diákok feloszthatnak egymás között.

Milyen lehetséges megoldásai vannak a tehetséges, jól teljesítő tanulók és a gyengén teljesítők egyéni fejlesztésének?

A jobb képességű diákok segíthetnek, magyarázhatnak társaiknak, csoporton belül szervezhetik a projektmunkát. A gyengébb tanulók is rendszerezik a saját tudásukat, kiderülnek számukra a hiányosságok, a gondolattérképpel jobban megláthatják az egyes részek közötti összefüggéseket.

Műveltségterületi integráció:

Más tantárgyak tartalmával milyen kapcsolatban áll tanóra tartalma?

Meglévő informatikai alapismeretekre épít az óra.

Tanulási folyamat biztosítása:

Milyen előkészítő munkát igényelnek az órán felhasznált digitális eszközök?

Csoportok kialakítása, laptopok beüzemelése, internetelérés biztosítása.

Milyen várható nehézségekre kell felkészülni (tanulók, tanulásszervezés, taneszközök, egyebek)?

Internethiány, a csoportokban rosszul osztják szét a feladatokat, a laptopok meghibásodnak, egyes programok épp nem elérhetőek…stb.

Kapcsolódás későbbi foglalkozáshoz:

Milyen témakörök, tananyagok jelenthetik az adott foglalkozás folytatását?

Sokszögek, koordinátageometria, térgeometria.

Felhasznált források (tankönyv, munkafüzet, feladat és szöveggyűjtemény, digitális tananyag, online források, szakirodalom… stb.):

Sokszínű Matematikaoraterv.png

Digitális feladatszerkesztés

Ezen a héten a learningapps.org weboldal segítségével készítettem matematika témájú feladatokat. Három témakört érintettem: geometria, trigonometria, és prefixumok. Mindhárom esetben igyekeztem játékos oldalról megközelíteni a feladatokat, mert úgy vélem, hogy ez által a gyerekek számára is könnyebben befogadható a tanítani kívánt anyagrész.

Most pedig lássuk a medvét!

Az első feladat, a diákok trigonometrikus ismereteit méri fel. A képernyőn lefordított kártyák láthatóak, melyeket megfordítva egy-egy trigonometrikus összefüggést kapnak. A feladatuk, hogy megtalálják a párokat, a lehető legkevesebb kattintás-számmal.

Ha rendelkezünk elegendő számítógéppel, akkor egyénenként, vagy páronként kiadható a feladat a hagyományos szabályokkal (körökre osztva, felváltva próbálkoznak a diákok, de ha valaki párt talált, akkor ismét ő következik). Ha rendelkezünk interaktív táblával, akkor viszont feloszthatjuk két csoportra az osztályt, és versenyeztethetjük őket oly módon, hogy minden csapatból felváltva jön egy-egy ember a táblához. Ebben az esetben érdemes több feladatot is kitalálni, amely a csoport összes tagját megmozgatja.

A feladat linkje: LINK

 

A második feladatban a diákoknak sorba kell rendezniük a tanult előtagokat (prefixumokat). Ehhez egyszerűen csak rá kell kattintaniuk az adott blokkra, és a megfelelő helyre kell húzniuk. Szerintem érdemes a tanulmányok elején elsajátítani ezeket az ismereteket, hiszen egyéb tantárgyaknál is (pl. fizika, kémia, biológia) előkerülnek ezek a dolgok.

A program kitöltése forgószínpad-szerűen működhet, mindig a soron következő húzza a megfelelő helyre az adott blokkokat. Otthoni gyakorlásra is kiadható.

A feladat linkje: LINK

 

 

Az utolsó feladat a közismert Legyen Ön is milliomos játékot veszi alapul. A rövid programban egyre nehezebb, geometriával kapcsolatos kérdésekkel találjuk szembe magunkat. Összefoglaláshoz szerintem tökéletes, hiszen a virtuális pénz, vagy épp az elérhető szintek (kinek, hogy tetszik) remekül motiválhatja a diákokat, ráadásul kedvünkre bővíthetjük is a kérdéseket, egyre nagyobb és nagyobb témaköröket felkarolva.


Ezt is végezhetjük interaktív táblánál, habár ebben az esetben minden hiba után újra kell kezdenünk, ami egy idő után már unalmas lehet a diákoknak. Én személy szerint csoportokban adnám ki a feladatot, és figyelném, hogy melyik csoport ér először a kvíz végére. Ha valahol hibáztak, akkor ott érdemes megállni, átbeszélni és helyretenni a dolgokat.

A feladat linkje: LINK

 

 

Nos, ezek lettek volna az általam kitalált programok. Természetesen ennél sokkal több, és színesebb feladat közül szemezgethetünk a weboldalon, úgyhogy minden leendő tanár kollégámnak ajánlom, hogy vessen egy pillantást a honlapra. Én személy szerint nagyon élveztem. Rendkívül kreatív, és látványos dolgokat alkothatunk, mindezt hihetetlenül könnyedén, hála az egyszerű (magyar!!!) kezelőfelületnek. Mindezek pedig elengedhetetlenek egy IKT-s órához. Ne féljünk tehát új dolgokat bevinni az órákra, és elrugaszkodni a régi módszerektől, elvégre játék a tanulás...

süti beállítások módosítása